Vásárolj közvetlenül a szerzőtől,
ezzel támogatva egy gyermeket!

Egy különleges mesesorozat, mely vicces, olykor megható igaz történetek segítségével ad át, igazi értékeket a gyerekeknek. A mesék és a történetek, kedves, olykor huncut állatokról, és a körülöttük ügyködő emberekről szólnak.

A Mita Mesék könyvsorozat célja az öröm közvetítése: mind a mesék, mind a rajzok révén szeretnénk megnevettetni, ugyanakkor elgondolkodtatni a gyerekeket, az élet igazán fontos dolgairól.
Végül pedig, de nem utolsó sorban, a 2022 óta folyó háttér szolgálat segítségével, igyekszünk gyerekek és fiatalok életébe egy kis örömöt, szeretet, és törődést vinni.

Ezek a történetek egy szórakoztató formába öltöztetve adják át a gyerekeknek, a levonható tanulságot: olykor a humor segítségével, egyszerű kedvességükkel, vagy megható fordulatokkal. Mindig lehet belőlük valamit tanulni: például a jó hozzáállásról, a helyes viselkedésről, az állatok szeretetéről, vagy akár kapcsolatok értékéről.

 

A mesék egy része verses formában íródott, így egy könnyedebb, emészthetőbb módon segíthet a kicsiknek és nagyobbaknak, bővíteni a szókincset és új szavakat tanulni, a versek ritmusának, dallamának segítségével.

Megjelent a MITA mesekönyvsorozat 3. kötete: Süti és Desszert:
A Szeretet Ereje című könyv, ami a nagyobbaknak:
12 év felettieknek szól inkább.
Ez a könyv, most rajzok helyett, igazi fényképekkel készült.
Egy család kisállatainak a mindennapi életébe enged betekintést.
A kutyus és a cicus szempontjából vannak bemutatva az események, hogy ők hogyan is élik meg, a különböző helyzeteket.
Néha fejetetejére áll a világ, de ha jól állunk hozzá, akkor végül minden a helyére kerül, sőt sok új örömöt fedezhetünk fel, a szokatlan helyzetekben is. 🥰🥰

Lapozz bele a könybe

Megjelent a MITA mesesorozatunk második kötete,

„Egy mókuskölyök különös kalandja” címmel. Gyerekrajzokkal,
vicces illusztrációkkal, hogy a szülők se unatkozzanak… 

Igaz történetek alapján íródtak!

A történetek kedves, játékos formában segítik a gyermekeket a helyes értékrend kialakításában!

Humoros: mind a gyermekek, mind a szülők számára élvzhető formában!

Fejlesztik a szókincset!

Élvezhető olvasmány mind a kisebbek, mind a nagyobbak számára!

A MITA Mesék háttér szolgálata, gyerekeket és fiatalokat támogat.

Lapozz bele a könybe

A sorozatunk első kötetéről itt találtok bővebb információt:
A HÁLÁS KISRIGÓK című mesekönyv

Igaz történetek alapján íródtak!

A történetek kedves, játékos formában segítik a gyermekeket a helyes értékrend kialakításában!

Humoros: mind a gyermekek, mind a szülők számára élvzhető formában!

Fejlesztik a szókincset!

Élvezhető olvasmány mind a kisebbek, mind a nagyobbak számára!

A MITA Mesék háttér szolgálata, gyerekeket és fiatalokat támogat.

„A hálás kisrigók c mese megtanítja nekünk, hogy érdemes szót fogadni, különben könnyen bajba kerülhetünk, és felesleges veszélyeknek tesszük ki magunkat.

Másrészt, az erősebbeknek vigyázniuk kell a kisebbekre: nem eltapossuk a gyengébbeket, hanem felemeljük, és segítjük, amíg az biztonságba nem kerül: a neki legjobb módon!
Előfordul azonban az is, hogy az erős nem mindig szándékosan akar rátaposni a gyengére, hanem sokszor észre sem veszi, hogy ott van… 
Ami pedig csak rejtett módon van a történetben, az az, hogy a Bajszos nagyon szerette volna megtartani a kisrigót, hogy felnevelje, és „cukizhasson” vele, de a párja végül lebeszélte róla, és úgy döntöttek, hogy úgy cselekszenek, ahogy a kisrigónak a legjobb: ez bizony sokszor lemondással jár… De az igazi öröm végül az, hogy a másikat boldognak látod!
A legnagyobb meglepetés az volt, hogy még ezek a pici kis madárkák is ki tudták fejezni a hálájukat: visszajöttek megköszönni a segítséget. Kell ennél nagyobb öröm?! 

Lapozz bele a könybe

Támogatóink
Hálás köszönet támogatóinknak, a sok önzetlen segítségért! ♥️

Vélemények

Néhány vélemény….

Lamos-Szilágyi Judit óvodapedagógus:

„Édesanyaként és óvodapedagógusként is kiemelten fontosnak tartom az életkornak megfelelő, értékes meseválasztást, hiszen hatással vannak gyermekeinkre, sokoldalúan elősegíthetik a fejlődésüket.
A hálás kisrigók c. igaz történet verses mese formájában tárja elénk a kis Pötyike kalandját.
A mese gazdag, árnyalt szókincse segít megeleveníteni képzeletünkben a történetet, miközben észrevétlenül elszórja szívünkben a szeretet, együttérzés, segítőkészség és a természet védelme magvait.
Ezt erősíti a könyv illusztrációja is; színes, egész oldalas képekkel szemlélteti a vidám, életteli kertben játszódó cselekményt, felkeltve a gyermekek figyelmét és beszédkedvét. Az igazán szemfülesek előtt pedig egy bátor kis barát hősies, vicces tettei is kibontakoznak. ?
Szeretettel ajánlom minden korosztálynak! : )”

Ignáth Adrienn:

„Amikor megkapta a 4 éves kisfiam a mesekönyvet, egy nap minimum ötször kellett elolvasni, elejétől a végéig!
Mind a mai napig nagy örömmel veszi elő a meséspolcról a kisrigóról szóló könyvecskéjét.
Az illusztrált képek pedig még izgalmasabbá és érdekesebbé teszik a kisrigó kalandját.
A többi karakter ábrázolása, pedig kérdésekre ösztönözte a gyermeket, színesítve ezzel is a meseolvasást.
Köszönjük ezt a kedves, tanulságos és szerethető mesét! Nagyon várjuk a folytatást!”

Vida Károly:

Ezután a mese után nemcsak a kisrigók voltak hálásak hanem az én Annácskám is. Nagyon élvezte a rímes verses mesét, nem egy szokványos mesekönyv. Különösen felkeltette a figyelmét, hogy egy igaz történet alapján íródott,
ezt át is beszélgettük a mese végén.
Rövid, könnyed történet, amit a kicsik is figyelemmel tudnak kísérni.”

Lamos-Szilágyi Judit:

„Első pillantàsra megszerettem! Csodálatos kis történet, egyszerűen nem lehet megunni. Mindig felfedezünk valami újat benne a 2 éves kisfiammal. Nagyszerűen lett megalkotva az egész könyv. Köszönjük! ❤”

Hajdúné Hőgye Zsófia tanár:

„Ezek a kedves kis mesék, élénk képekkel, humoros fordulatokkal mutatják be, a szereplők nem mindennapi kalandjait. Külön érdekessége a történeteknek, hogy megtörtént eseményeket dolgoznak fel. Kisebb és nagyobb tanítványaim is remekül szórakoztak a mesék vicces kis karakterein, könnyedén azonosulni tudtak a mesék mondanivalójával. Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki egy könnyed, szórakoztató, de tanúságos történetre vágyik”

Czakó Nikoletta:

„Csodás mesekönyv izgalmas és szórakoztató, ami nagyon tetszett, hogy igaz történet alapján íródott.
Gyönyörűek a rajzok benne!
Csak ajánlani tudom minden gyermeknek! ❤”

Zgólayné Jakab Piroska:

Nekem személy szerint a könyvbemutató is nagyon tetszett. A gyerekek megismerkedhetnek a mese eredetével, a történettel, a szereplőkkel és az írónővel és így közelebb érezhetik magukhoz a történetet. Estimesének olvastuk először. 6 éves kisfiam megjegyezte, hogy ez nem mese, ez verses mese.?
Nagyon tetszett neki és azóta is emlegeti a kisrigót, amikor kismadarakat látunk.
Szerintem a mások segítésében is tud példát mutatni a mese.”

Besenyei-Szabó Éva:

„Nagyon-Nagyon szórakoztató, édes történet a kis rigókról szóló mese és az illusztráció is megkapó!
?
Feltétlenül el kell olvasnia mindenkinek! ?
Ajándéknak is kiváló!
Szülinapra vettem az unokámnak”

Kiss Zoltán:

„Őszinte szeretettel írt mesék, igaz történetekről, amik sok mosolyt csalnak a gyerekek arcára. Bár a sztorik javarészt velünk történtek, mégis élvezettel olvasom őket
(szégyen nem szégyen ? )…
Az első mesekönyv, A hálás kisrigók című, elsősorban a kisebbeket célozza. Megdöbbentő számomra, hogy a két évestől a 10 évesig, sőt még nagyapa korúak is kedvüket lelik benne… ❤️ Így nem annyira gáz, hogy én is… ?”

Könyveink magánkiadásban jelennek meg, ezért vásárlásával,
közvetlenül a szerző munkáját támogatja, amit hálásan köszönünk!

Látogasson el FB oldalunkra is!

Rendeld meg a könyvet!

A könyv ára 3990Ft/db.

Ezt a díjat átutalással tudod rendezni az alábbi számlaszámra, vagy pedig Debrecen belüli átvétel esetén készpénzzel.
MBH Bank
Kiss Antónia Anita
18203071-01259682-10010010

Debrecenen belül a házhoz szállítás ingyenes.

Ha máshonnan szeretnél rendelni, kérlek vedd fel velünk a kapcsolatot: 70/774-0304

Fogadd el az adatkezelést!

Rólunk

Az illusztrációk mellett, gyermekeknek és fiataloknak is lehetőséget adunk a rajzolásra,
ami mindig csodás élmény, mindannyiónk számára!

A 2022 óta folyó háttér szolgálat segítségével igyekszünk a gyerekek és fiatalok életébe egy kis örömöt, szeretetet, törődést vinni!

Könyveink magánkiadásban jelennek meg, ezért vásárlásával közvetlenül a szerzőt támogatja, amit nagyon szépen köszönünk!

 

Kövess minket Fb-on!
Email címünk

info@mitamesek.hu